A fiatalok utaznak a gyirmóti Ligakupa-mérkőzésre
szóljon hozzá2012. november 27., 09:44
A Ligakupa utolsó, 6. fordulójában az NB II-es együttesre épülő, Tóth László vezette Haladás lép pályára szerdán Gyirmóton.

A továbbjutás szempontjából tét nélküli mérkőzést vív szerda délután három órakor a Ligakupában Gyirmóton a Szombathelyi Haladás. Sem a hazaiaknak, sem a mieinknek nincs már esélyük a továbbjutásra - a Szombathelyi Haladást ezúttal a Tóth László vezette NB II-es együttes képviseli. A Ligakupa első körében a Rohonci úton egyébként 3:3-as döntetlent játszottunk Csank János alakulatával, amely az NB II-ben a negyedik helyen zárta az őszt.

- Úgy gondoltuk, hogy a vasárnapi, veszprémi bajnokival lezártuk az őszi idényt, de egyáltalán nem bánjuk, hogy szerdán is bizonyíthatunk - mondta Tóth László. - Komoly, jó kerettel rendelkező, NB I-re törő együttessel játszunk, amely ugyan nem szerepelt rosszul az ősszel, de nem is úgy, ahogy eltervezték. Ráadásul biztosan fűti őket a visszavágás vágya, hiszen az NB II-ben saját pályájukon megvertük őket. Az biztos, hogy nem állunk be védekezni, nyerni megyünk Gyirmótra. Kenesei Krisztián sérült.

 

Kalász (labdával) és Szakály (balról) is kezdő lesz Gyirmóton. Fotó: Unger Tamás

 

Összeállítás: Mursits - Búrány, Jagodics, Nagy Z., Farkas - Szeles, Szakály, Hanzl - Gyurján, Czafit, Kalász.

Cserék: Gyurján M., Fider, Tóth L., Zsirai,  Medgyes, Kaiser, Dallos.

Mint azt Balogh Gyula technikai vezetőtől megtudtuk, a közös reggelit követően az együttes 11.00-11.30 felé indul el Gyirmótra. A Haladás tiszta zöldben játszik majd a Ligakupa-meccsen. A lefújást követően a szombathelyiek Győr felé veszik az irányt, ugyanis az egyik tulajdonos vacsorára invitálta őket éttermébe.


A csoport állása: 1. Győri ETO 10 pont, 2. Budapest Honvéd 10 pont, 3. Szombathelyi Haladás 5 pont, 4. Gyirmót 2 pont.

A csoportokból az első helyezettek mellett a három legjobb második jut tovább.


(PA)

 

Cimkék: Gyirmót, Ligakupa, Szombathelyi Haladás, Tóth László




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Lombard Pápa-Termál FC - Szombathelyi Haladás
NB I-es mérkőzés, Pápa
2014. március 21., péntek, 19.00 (TV: Sport1)

Debrecen - Szombathelyi Haladás 2-0
NB I-es mérkőzés, Debrecen
2013. március 9., vasárnap, 16.30

AZ OTP BANK LIGA ÁLLÁSA

1 DVSC-Teva 17 11 4 2 41 : 19 22 37
2 Videoton FC 17 10 3 4 33 : 15 18 33
3 Győri ETO 17 8 6 3 27 : 19 8 30
4 DVTK 17 7 7 3 29 : 21 8 28
5 FTC 17 8 3 6 27 : 26 6 27
6 Haladás 17 7 6 4 27 : 21 1 27
7 PMFC-Matias 17 7 4 6 27 : 27 0 25
8 Budapest Honvéd 17 6 5 6 23 : 21 2 23
9 Lombard Pápa 17 7 2 8 21 : 24 -3 23
10 Újpest FC 17 5 6 6 30 : 31 -1 21
11 Kecskeméti TE 17 5 6 6 24 : 31 -7 21
12 Mezőkövesd-Zsóry 17 5 3 9 21 : 31 -10 18
13 MVM Paks 17 4 5 8 21 : 29 -8 17
14 Puskás Akadémia 17 4 5 8 21 : 32 -11 17
15 MTK Budapest 17 3 6 8 18 : 21 -3 15
16 Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15 : 37 -22 9
Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Szombathelyi Haladás II. - Balatonfüred
NB III-as mérkőzés, Király Sportlétesítmény
2014. március 20., csütörtök, 15.00


Nagyatád - Szombathelyi Haladás II. 0-1
NB III-as mérkőzés, Nagyatád
2014., március 8., szombat, 14.30

AZ NB III. NYUGATI-CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA



Galéria ajánló
Haladás - Kecskemét (1-0) NB I-es mérkőzés
Haladás - Kecskemét (1-0) NB I-es mérkőzés
Haladás-öregfiúk találkozó a Palaceban
Haladás-öregfiúk találkozó a Palaceban
Haladás II.- Sportbusz Csepel (0-0) NB III-as mérkőzés
Haladás II.- Sportbusz Csepel (0-0) NB III-as mérkőzés
Haladás - FTC (0-0) Ligakupa-nyolcaddöntő, első mérkőzés
Haladás - FTC (0-0) Ligakupa-nyolcaddöntő, első mérkőzés
Videó ajánló
NK Maribor - Szombathelyi Haladás (5-0) felkészülési mérkőzés
NK Maribor - Szombathelyi Haladás (5-0) felkészülési mérkőzés
Az őszi szezon valamennyi Haladás-találata
Győri ETO - Szombathelyi Haladás (2-1) NB I-es mérkőzés
Győri ETO - Szombathelyi Haladás (2-1) NB I-es mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Videoton (1-1) bajnoki mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Videoton (1-1) bajnoki mérkőzés
Gólszámláló
2085
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu